A havasok végtelen fehérségben állnak
körül, szédül minden a vakitó, tiszta
fehértől, a világitó csendtől, mely puhán
kötözi be a fájó gondolatot,
szinte lopakodik, aki jár, nem mer
sóhajtani sem, imádkozni is csak
lélekben és igazságban szabad, elbújt
a fenyves is a mérhetetlen fehérség alá,
csodálatos fehér, sejtelem-vattás az ég is.
Egyszerre elcsattan egy fegyver. Messziről
felel rá a másik. Lecsöppen egy csepp
piros vér, lecsöppen egy másik. Zakatol,
zömötöl, zuhog a hirtelen véreső,
forró iszonyú zápor, jajt hörög a szél
s percek múlva folyammá dagadva
izzó, tarajos vérzuhatag nyargal
fenyegető morajjal a távol hegyekről.

1922