Amikor divatba jött, hogy az életunt amerikai sznobok elkezdtek kastélyokat vásárolni maguknak az örökké ködös, párás Angliában, a Queller házaspár is vásárolt egyet Skóciában, távol mindentől, ami a civilizációra emlékeztette volna őket. Mivel egy londoni ingatlanközvetítő iroda bonyolította az adásvétellel kapcsolatos jogi ügyleteket, így nem is kellett elutazniuk, hogy megtekintsék a vásárlás tényét képező ódon, középkori várkastélyt.

Amikor már az övék volt a kastély, Mr. Queller elutazott, hogy a helyszínen irányítsa a kisebb átalakításokat, felújításokat, melyekre szükség volt ahhoz, hogy a helyhez illő hangulatban tölthessék majd el a közelgő ünnepeket.

Mr. Queller közel két hetet töltött a helyszínen és egy alapos megfázással, meg egy fényképpel tért haza, hogy felesége is megtekinthesse a hőn áhított, még lakhatónak látszó épületet.

Amikor elérkezett a karácsonyi ünnepek ideje, mindketten elutaztak Skóciába és a helyi szokásoknak megfelelően lovasfogattal érkeztek meg a kastélyhoz.

- Szebb, mint a fényképen - lelkendezett Mrs. Queller. - Igazi felüdülés a poros metropoliszhoz képest.

( Itt el kell mondanom, hogy a hölgy elragadtatásának gyökerei egészen ifjúkori, poros könyvtárszobájába nyúltak vissza, ugyanis olvasmányai nagy részét középkori véres drámák, E. A. Poe rémregényei és Shakespeare víziói határozták meg. Így már érthető, hogy számára álmai beteljesülését jelentette az épület. )

A felújításokat végző munkások igazán kitettek magukért, hogy lakhatóvá tegyék az épület legalább egy részét, s mivel már nem maradt idejük a befejezésre, nagyon misztikusnak látszott a kastély a lassan vörösbe forduló, lenyugvó nap fényében.

Ottmaradtak éjszakára, s mint ahogyan az életunt amerikai sznoboknál divatos, külön szobában tértek nyugovóra, és talán csak ezért történhetett meg, hogy Mrs. Queller sehogyan sem tudott elaludni. Arra számított, hogy majd éjféltájban, valahol a szoba mélyén tizenkettőt üt egy antik óra, nyikorogni kezd a szúette padló és talán még néhány befalazott, esetleg lefejezett kísértet is meg fog jelenni neki.

Bár tudjuk, hogy ez még a legkorabelibb skóciai várkastélynál sem szokott ilyen egyszerűen menni, de Mrs. Queller annyira kívánta a borzongást, hogy a helyi kísértetek nem tudtak neki ellenállni. Éjféltájban megkondult egy antik óra valahol, az egyik felújítatlan szoba mélyén, elütötte a tizenhármat(!), majd nyikorogni kezdett a szúette fapadló.

Mrs. Queller azt kapta amit várt, ezért nem is rémült meg igazán. Csak akkor futott végig hátán a jeges borzongás, amikor valaki lenyomta az ajtó kilincsét. Az öreg hölgy kiáltani szeretett volna, de csak kétségbeesett sípolásra futotta erejéből. Tudta, hogy férje a szomszéd szobában már alszik, úgysem ébredne fel az eseményekre. Csak tehetetlenül feküdt az ágyban és figyelte, amint nyikorogva feltárult a szoba ajtaja.

Vakító, kék fény öntötte el a szobát. Az ajtóban egy fiatal, áttetsző ruhába öltözött nő állt.

- Sir Lanchester! Sir Lanchester! - suttogta, mintha a lovagot keresné és minduntalan, ha a nevét kiejtette, egy-egy lépéssel beljebb ment a szobába.

- Itt vagyok, Gertrud. Jöjj! - hangzott fel hirtelen a szoba másik sarkából.

Mrs. Queller rémülten fordult a sarok felé, de egy odatámasztott ősi pajzson kívül semmit sem látott. Úrrá lett rajta a rettegés. Úgy gondolta, hogy valami nagyon borzalmas dolog történhetett a szobában és a kísértetek minden éjjel visszajárnak, hogy a méltatlanul megszakított románcuknak hódolhassanak.

Nem tudta, hogyan menekülhetne ki a szobából, mert az egyik oldalon a lovag, a másikon pedig a vakítóan kék hölgy állta útját. Ekkorra már semmi kedve sem volt tanúja lenni a középkori jelenetnek.

- Herald! ordította torkaszakadtából, összeszedve minden erejét.

- Sir Lanchester! - suttogta a kék jelenés.

- Gertrud! - válaszolta a láthatatlan lovag.

Mrs. Queller hamar rájött, hogy ennek így semmi értelme sincs. Reggelig kiáltozhatnák egymásnak a neveket, akkor sem történne semmi.

Felugrott az ágyból, félrelökte a kékfényű kísértetet és kirohant a kivilágítatlan folyosóra. Felszaladt a lépcsőn és egy hatalmas csattanással eltűnt a semmiben.

Ijedtében rossz irányba szaladt. Az épületnek azt a részét még nem újították fel. Az a lépcső ahelyett, hogy a harmadik emeletre vezetett volna, néhány fok után megszűnt és Mrs. Queller egy helyrehozhatatlan zuhanással a földszintre került.

Mr. Queller még az éjszaka leszerelte a kék fóliába burkolt diavetítőt, a korabeli pajzs mögül a kicsiny hangszórót, és reggel megvette a vonatjegyet bájos, fiatal barátnőjének, akinek még mindig nagyon fájt a térde és rettenetesen káromkodott, majd a legközelebbi faluban bejelentette, hogy feleségét végzetes baleset érte.