A Horse házaspár a kandalló előtt üldögélt. Éppen beszélgettek, amikor megcsörrent a telefon. Szokása szerint az asszony vette fel.

- Tessék, Horse lakás.

- Leila vagyok. Beszélhetnék a férjével?

- Egy pillanat - mondta az asszony a telefonba és hátraszólt a férjének: - Téged keres.

- Ki az? - kérdezte Mr. Horse.

- Valamilyen Leila - válaszolta a felesége, idegesen szorongatva a telefonkagylót.

- Nem ismerek ilyen nevű hölgyet. Kérdezd meg, mit akar!

- Asszonyom - szólt Mrs. Horse ismét a telefonba. - Megkérdezhetem, milyen ügyben óhajt beszélni a férjemmel?

- Nem. Magánügy - hangzott az elutasító válasz.

- Azt mondja, magánügy - fordult Mrs. Horse a férjéhez.

- Mondd meg neki, hogy nincs szándékomban beszélni vele. Nem ismerem - válaszolta a férje, most már ő is kissé idegesen.

Mrs. Horse ismét a füléhez emelte a telefonkagylót, gondolkodott kis ideig, majd dühösen lecsapta.

- Légy szíves, mondd meg, hogy ki az a Leila! - kérte tettetett nyugalommal a férjét.

- Hidd el, fogalmam sincs. Még csak nem is hallottam soha ezt a nevet - válaszolta a férj és elővette az újságot, annak jeleként, hogy részéről lezárta a vitát.

- Akkor miért keresett?

- Fogalmam sincs. Nem tudom, ki volt az, mit akart, nem tudok semmit. Légy szíves... hadd olvassak egy kicsit.

Mrs. Horse azonban egy cseppet sem nyugodott meg. Idegesen járkált a nappaliban, mint aki biztosan tudja, hogy férjének valami rejtegetnivalója van előtte.

- Ha nem ismered, akkor miért akart beszélni veled? - kérdezte kis idő múlva.

- Már megint kezded?

- Igen. Nem hagy nyugodni a dolog. Azelőtt sohasem történt velünk ilyen. Nem is tudom, mit tegyek, olyan váratlanul jött...

Mr. Horse maga mellé tette az újságot, összehajtogatta, kisimította és csak ezután válaszolt.

- Nyugodj meg, drágám! Hidd el nekem, nem ismerem ezt a nőt!

- De az előbb téged keresett...

- Felejtsd el, drágám! Tegyünk úgy, mintha csak rossz álom lett volna. Össze ne vesszünk rajta! Jó?

- Rendben. Felejtsük el! - egyezett bele a felesége.

- És ekkor ismét megcsörrent a telefon.

- Hagyd, majd én felveszem! - szólt Mr. Horse és a telefonhoz lépett. Felesége ennek ellenére felvette a konyhai telefont.

- Tessék. Lionell Horse.

- Én vagyok, Leila. Nincs ott a feleséged? - hangzott.

- De itt van.

- Akkor most nem tudsz eljönni?

- Nem tudom, miről beszél. Nem ismerem és nem is szeretnék megismerkedni önnel. Nagyon kérem, ne zaklasson minket!

Mr. Horse letette a kagylót, de ekkorra már a feleségén elhatalmasodott a féltékenység.

- Hogy tehetted ezt velem? - kérdezte kétségbeesve, és zsebkendőért kotorászott zsebeiben, hogy letörölje őszinte könnyeit.

- Könyörgök, hidd el nekem, hogy nem ismerem ezt a nőt! Megesküszöm neked, ha kell, bármire, hogy most beszéltem vele életemben először! - fogadkozott, de ekkor már menthetetlen volt a helyzet. Mrs. Horse elővett egy bőröndöt és elkezdte beledobálni férje apróbb használati tárgyait.

- Nagyon kérlek, hagyd abba, vagy nem állok jót magamért! Értsd már meg, hogy nem ismerem ezt a nőt! - ordította a férj. - Engedd el azt a rohadt bőröndöt, mert a fejedhez vágom! Annyi eszed sincs, hogy megértsd, amit mondok? Nem ismerek semmilyen Leilát!

Odalépett a feleségéhez és megpróbálta kitépni a kezéből a bőröndöt. Amikor az asszony utánakapott, Lionell durván ellökte. A nő nekizuhant a kandalló párkányának. A férfi sápadtan hajolt fölé, de már semmit sem tehetett. A felesége halott volt.

*   *   *

Eközben nagyon messze, egy kicsiny manzárdszobában a nő ismét kinyitotta a vastag telefonkönyvet. Behunyta szemeit, ujjával az egyik névre bökött, majd feltárcsázta a név mellé írt számot. Megvárta, amíg a hívott fél bemutatkozott, és gúnyosan megszólalt:

- Leila vagyok. Beszélhetnék a férjével?