Alázat az, bizonnyal alázat az
mikor nem merem kimondani a nevedet.

A felhők hátán juhokat legeltetek,
megyek utánuk pásztorbottal, szeliden.

Nem mondom, hogy elkárhozik, aki nem hisz
bennem. Ez az alázatosság.

Szédül a fejem, nagyobb szomorúság van
a kék mezőkön, mint a szivünk alatt.

Az aranyvirágot nem szakitom le, az örökkévalóság
illatát nem szivom, neked hagyom azt.

Amikor akarom, el tudom felejteni,
hogy tüzből vagyok és hozzád hasonló.

Szőrcsuhámról letépném a drágaköveket, de
nem bírom, a te műveid azok.

1922