A klastrom udvarán, gesztenyefák alatt,
Melyek gyümölcsüket rég földre hullaták
És lombjukon zizeg az őszi sárgaság,
Halad sötéten a novicius csapat.

Egyik sem érezi az élet illatát,
Hogy itt szeretni szép és itt örülni jó.
Borong az arcokon a meditáció,
Égő szemük távol, ködös világba lát.

Leszáll a barna éj. Palástját ráveti
Az udvarra, ahol elszáradt levelek
Csöndes léptek nyomán halkulva csörgenek,

Az udvarra, amely mély gyásszal van teli,
Hol a sötét csapat utólszor áthalad
A sápadt, dérütött, haldokló fák alatt.